Az Agrárminisztérium államtitkára lett Tállai András
Ott még nem dolgozott a veterán politikus.
Ez még nem az ünnepi Facebook-poszt, de már majdnem az.
Négy rendkívüli ülésnapot iktatott be a parlament erre a hétre, a napirend előtti felszólalásokban a szír repülőgépről szóló álhír, az egyesek szerint már hungarikumnak számító nemzeti konzultáció és a filippínó tehénfejők is előjöttek. Sőt, a Momentum még gratulált is a kormánynak az idei teljesítményhez.
Egy kis- vagy átlagos nyugdíjból élő ember már most is hónapról hónapra tengődik – közölte Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Hatvanötmilliárd forintos elvonást tervez a kormány a helyi iparűzési adó átalakításával, a jövőben ugyanis a gazdagabb településektől átcsoportosított pénzekből fejlesztenék a szegényebb országrészeket. Tompos Márton, a Momentum elnöke szerint elfogadhatatlan a terv, ezért megszervezik „a szabad városok ellenállását”.
Az államtitkár kijelentése azért érdekes, mert Navracsics Tibor hétfőn éppen a Pénzügyminisztérium számításaira hivatkozva jelentette be, hogy 65 milliárdot vonnak el a városoktól, és ezt a pénzt szétosztják a kevésbé gazdag járások között.
Több minisztérium is kapott megkeresést a DK politikusaitól, végül viszont mindannyiuk nevében válaszolt Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
A Pénzügyminisztérium államtitkára szerint teljesen rendben van, hogy a KRÉTA elektronikus napló felületén kéretlen hirdetésként tolták a szülők arcába az állampapír-reklámot, mert az ország stabilitását erősíti, ha a magyar államadósság minél inkább magyar kézben van.
Elkészült Magyarország legnagyobb egybefüggő napelemparkja, amely 440 hektár területet foglal el.
Tállai András válaszából leginkább az derült ki: szólnak előtte.
Egy 208 ezer forintos átlagnyugdíj esetén tehát most 416 ezer forint érkezik az érintettekhez.
Korábban voltak arra utaló jelek, hogy tervezik a nyugdíjrendszer átalakítását.
Akiknek nincs bankszámlájuk, azok a postai kézbesítési naptár szerint kapják kézhez az ellátásokat.
A kata új szabályozása a kormány szándékai szerint megőrzi az adónem eddigi pozitívumait, bezárja viszont azokat a kiskapukat, amelyek a jogalkotói szándékkal ellentétes magatartást váltottak ki az adózóknál – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az Országházban.
A mezőkövesdi bemutatón részt vett Varga Mihály és Kövér László is.
Tállai András pénzügyminiszter-helyettes szerint a hét év alatt 217 ezer szerződést kötöttek a csokra.
A pénzügyminiszter szerint azonban mindenki bajban van, és egész Európa recesszió felé tart.
Körülbelül 25 milliárd forint bevételtől esett el emiatt a költségvetés 2021-ben, de a személyi jövedelemadót be nem fizető több tízezer embernek az állam adott felmentést.
Ők azok, akik bankszámlára kérik a havi járadékot. Mindenki másnak a megszokott naptári napon érkezik a megemelt nyugdíj.